Reggelre ledobta ruháját a barackfa
Aranybarna szőnyegen hevert,
A hajnali fagy körbe udvarolta
Riasztó lett, a tegnapi csoda kert,
Hervadó levelek, haldokló virágok.
Mit műveltél már megint, te tél futára
Legalább hírmondót küldtél volna előre,
Hogy mentsük, amit lehet fedél alá.
Nem baj, mindig ezt csinálod,
Huncut szelekkel vetkőzteted a kertet,
Mint egy igazi pejnaharder.
Fáznak a madarak, a kiscsibéim,
A későn kelők, reszketve bújnak
A szalma melegébe.
Elő a lombseprűt, gereblyét,
Dolgozzunk hát, tüntessük el a lehullott
Falevelet, a fagyott virágot.
Szeretem a telet, de csak így öregen,
Kinn leesik az első hó, fehéren, csillogón.
Lassan ünneplőbe öltözik a természet,
Tarka ruháját cseréli, fehérre.
Ünneplőbe öltözik a ház,
Ünneplőbe öltözik a lélek,
Hisz nemsoká itt a karácsony.
Gondolataim előre küldöm,
Pihenjen meg asztalom fehér abroszán,
Díszes terítéken, az ünnepi vacsorán.
Körbeültetem az asztal köré, akiket szeretek
Pohárköszöntőt mondok: a boldogság veletek!
Halk duruzsolás, hangos nevetés,
Kanálcsörgés, koccanó poharak zenéje.
Felijedek, hangos csengő szóra,
A postás csenget, szomorún átadja:
Gyásztávirat!
Reszkető kézzel bontom.
Az álom tovaszállt,
Mert az ünnepi asztalnál
Egy szék megint üres lesz már.